[26-7] [6-1]
Ez a 12 óra amit a víz alatt kell töltenem mindig olyan mintha örökké tartana. A mostani alaklom viszont olyan gyorsan telt el mint még soha. Hogy miért? Ez egyszerű. Egész végig anyát és apát nyaggattam a kérdéseimmel. Minden olyan dologról meg akartam bizonyosodni, hogy igaz ami a könyvbe van leírva és én még nem hallottam róla. Persze anya gyanakodva kémlelt a tekintetével egész végig. látszott rajta, hogy furcsának találja, hogy most hírtelen ennyi mindent szeretnék megtudni. És az ebben a megdöbbentő, hogy miden igaznak bizonyult. A legtöbb válaszra persze még így is eltátottam a szám. Az is kiderült, hogy minden sellőnek van egy rejtett képessége amit csak negy nehézségek árán lehet előhozni és ami csak nagyon keveseknek sikerült eddig. Most először éreztem azt, hogy még nem akarok felmenni a felszínre. Még annyi kérdés volt bennem. Viszont mindenképpen meg kell találnom azt a követ. Ez járt egész végig a fejemben amíg a part felé igyekeztem. Ugyanis amikor léptem volna ki a homokba valami írdatlan fájdalmat éreztem a lábamba. Lenéztem és láttam, hogy beleállt valami. Dühtől telve emeltem fel a lábam és tapogattam meg a sértett felületet. Majd lehajoltam és kezemmel kitapintottam a fájdalmat okozó tárgy helyét. Amit azonban találtam az nem kicsit lepett meg. Nem csak egy kő volt, hanem egy egész nyakék. Az ékkövet vizsgálgatva léptem az erdőbe.
fk erdő
|
Még utoljára visszanézett, hogy intsen nekem egyet aztán elindult a part mentén. Szóval azt hiszi, hogy ennyivel megússza, ugye? arról szó sem lehet. Tudatosan kezedem el követni az árnyákban kicsit távolabb a parttól. Nem sokkal késöbb elérünk egy relytett öbölt amit ha nem vezet oda valószínűleg fel sem fedeztem volna. Ovatosan körbenéz nincs-e valaki a közelben. Nyugodtan állapítja meg, hogy "egyedül van". Én azonban mindent tisztán látok. Felmászik egy kissbb szikla peremére és beleveti magát a vízbe. Fél perc múlva még egyszer feljött a felszínre és egy hatalmas lelegzetet vett. Vizes haja egy része elterül felső testén míga másik része medúzaként úszik a vizen. Kinéz a partra és már-már azt hiszem, hogy észre vett, de aztán teljes nyugodsággal az arcán bukik újra a víz alá. Kezemben a May nyaklánca körül egyre erősödik a szorítás. Tekintetem a nyakláncra siklik. Semmi értelme nem lenne megtartani csak fájó emlékeket idézne bennem. Egy hírtelen ötlettől vezérelve nagyot lendítek a kezemen és az öböl vizébe dobom az azúr színekben pompázó nyakláncot. Legyen boldog vele az aki megtalálja. Nincs már tovább maradásom, és Nori is csak 12 óra mulva léphet újra a partra így én elindulok a park felé.
fk park
|
Egészen addig amíg már csak pár perc marad hátra az átváltozásomig egy szót sem szóltunk egymáshoz. Ez engem különösen kínosan érintett. Csak remélni tudtam, hogy legalább ő nem érzi magát kellemetlenül. Végül elbúcsúztam tőle és elindultam a part mentén abba az öbölbe ahol a partra jöttünk Lilyvel. Ott biztosan nem fog senki sem észrevenni. legalább is ha csak valaki nem tud a létezéséről rajtam és Lilyn kívül. Még egyszer hátranéztem, hogy az emlékezetembe tudjam vésni az arcát. Szívem legmélyéről is csak remélni tudom, hogy még találkozni fogunk. Mellette olyan érzésem volt mintha már régen ismertük volna egymást. Annyi mindent szeretnék megtudni róla (mindent). Azonban amíg nincs meg a Lapis Azúr addig valószínűleg nem lenne szerencsés találkoznom vele hiszen bármikor kiderülhet a titkom. Nem sokkal késöbb el is érem az öbölt. Még egyszer körbenézek nem-e lát meg valaki aztán egy szikla pereméről (ahol már mélyebb a víz) belevezem magam a vízbe. A habok gyermekükként fogadtak magukba, és amíg a felszín felé igyekeztem egy utolsó levegővételre lábaim már is uszonnyá váltak.
|
Norie leült mellém a homokba majd zavartan válaszolt a kérdésemre. Csak 20 perc. Ennyit tölthetek azzal a lánnyal aki annyira hasonlít Mayre. MI? Mire nem gondolok? Hiszen May nem rég halt meg és én már is...de még is...annyira érdekel, hogy miért hasonlítanak ennyire. Talán még is valami rokonságban álltak? De hiszen May ember volt. Akor meg hogyan. Miközben ilyeneken gondolkoztam Norival egy szót sem szóltunk egymáshoz. Csendben néztük a naplementét. Láttam rajta, hogy zavara csak nem múlik el. Aztán egyszer csak hirtelen felállt és meghajolt.
-Köszönöm szépen.
-Ha?
-Hogy itt maradtál velem.- mondta és arca színe megint megváltozott. Most csak arra leszek kíváncsi hogyan húzza ki magát a dolgok alol? Csak úgy beleveti magát a vízbe vagy mi lesz?
-Ugyan nem tesz semmit.
-Akkor én megyek is.-aztán hátathordított és elindult.
|
Bemutatkozott majd leült a homokba. Én is követtem a példáját. De ami utána jött az sokként ért. Azt kérdezte tőlem, hogy meddig maradok. Persze nem gondoltam, hogy tudja a titkom, de akkor is megilyedtem egy pillanatra..
-H..hát..még olyan 20 percig aztán haza kell mennem.-ezzel a mondattal nem is nagyon csaptam be. Mivel tényleg haza megyek. Pedig szívesen maradnék itt vele tovább a parton. Mondatom végén ő halványan rám mosolygott.
-Akkor addig itt maradok veled.- Alig hittem a fülemnek. Szívem akkorát dobbant, hogy féltem talán ő is meghallotta.
|
Még, hogy a naplemente...Na persze. Tudtam, hogy hazudik, de gondoltam, hogy nem fogja egyből bevallani, hogy sellő. Kezdtem azt érezni, hogy egyre növekvő zavara átragad rám is. Mondjuk egy valamit nem értettem. Minek kérdezte meg, hogy miért vagyok itt ha utána eltereli a témát azza, hogy bemutatkozik? Mindegy is. Végül úgy döntöttem abból még nem lehet baj ha megmondom nekei a nevem.
-Keichi Shu. És én csak lenyugodni jöttem ide. - mondtam és leültem a homokba. Kíváncsiságom hajotott így rákérdeztem.
-Mondd csak te meddig maradsz még?- nagyon érdekelt, hogy mennyi ideje van még emberként a mai nap. Olyan megnyugtató a közelében lenni. De az is lehet, hogy ezt a tenger miatt érzem.
|
Nem telt el még csak 5 perc sem azzal, hogy a parton ülve néztem a naplementét és hírtelen valaki megszólított. Úgy megijedtem, hogy egy kicsit még meg is ugrottam. Aztán amikor az alakra emeltem a tekintetem szemeim hatalmasra nyiltak. Ez a fiú segített nekem a parkban. ÁÁ olyan helyes a lemenő nap fényében!!! Nem bírok magammal és úgy érzem ez az arcomon is meglátszik, azután meg főleg miután egy ellenálhatatlan mosolyt küld felém.
-I..Izé..én csak..-még sem mondhatom meg neki, hogy sellő vagyok.
-Szóval én..olyan szépnek találtam a naplementét, hogy úgy gondoltam muszály lejönnöm a partra, hogy innen is meg tudjam csodálni.- mondtam végül.
-És te? mi szél hozott ide?- kérdeztem, majd a hejett, hogy megvártam volna a választ közbevágtam.
-Ó jaj, milyen modortalan vagyok még csak be sem mutatkoztam. Norie Main vagyok.-hajoltam meg a fiú előtt.
|
Végül a parton kötöttem ki abban a reményben, hogy ott majd le tudok higgadni. A vízhez közeledve megláttam azt a sellőlányt aki...egy egész kicsit hasonlít May-re (nagyon is hasonlít) ezért úgy érzem eszemet vesztem. Nem mintha közel akarnék kerülni hozzá vagy ilyesmi. Sőt még inkább nem tudnám elviselni ha mellette lennék. De ahogy a lemenő nap fénye a lányra vetül valami mégis arra késztet, hogy közelebb menjek.
-Mit csinálsz itt?- kérdezem mire ijedtében megugrik majd felnéz rám. Szemei a csodálkozástól egyre nagyobbak- és nagyobbak lettek. Olyan volt az arca mintha szellemet látott volna (és nem a rossz értelemben). Arcán pedig két kis piros folt keletkezett. Milyen aranyos. Erre nem tudtam mást csinálni csak elmosolyodni, amitől zavara csak nőtt. De várjunk mit is gondoltam én az előbb? Még hogy aranyos? Hah...na de csak egy kicsit. Adom meg magam.
|
A mai nap végre teljes nyugalommal és hiba nélkül értem el a partot. Még maradt is fél órám. Azt az időt a homokban űlve a nap nyugtát nézve töltöttem, közbne pedig a könyvben olvasottak jártak a fejemben. Úgy döntöttem végül biztosan meg fogom kérdezni anyát. neki mi a véleménye a dolgokról.
|
Kiértünk a partra és azzal nyagadtam Noriet, hogy siessünk mert elfogunk késni az iskolából. De Norie nem akart velem tartani így elment a könyvtárba. Én haza fele siettem és a legrövidebb út a sikátoron át vezetett.
f.k sikátor
|
Amikor kiértünk a partra Lily folyvást sürgetett, hogy induljunk az iskolába. Nekem azonban semmi kedvem nem volt odamenni így azt hazudtam neki van még egy kis elintéznivalóm a könyvtárban. Szerencsére elhitte így nem volt más dolgom mint elhesszelni a napot.
Fk könyvtár.
|
-Még hogy a lelkét..Túl heves volt ez a csók ahhoz. Bár nem is tudom mire számítottam egy nőcsábásztól.-jelentettem ki fanyar arccal. Közben ő intett és hozzá tette, hogy induljunk haza. Nekem azonban semmi kedvem nem volt aludni.
-Én majd késöbb utánad megyek. Vidd meg a hírt apának, hogy a mai lélek is meg volt. Ha nem hiszi el akkor tedd azt is hozzá, hogy a parkban megtalálja egy padon.-mondtam. Laáttam Kanon hogy nincs ínyére postabagolynak lenni köztem és az apám között. Mondjuk nkncs sok választása. Rangban még mindig felette állok. Még ő apám nevet fia én az igaz vagyok. Így az én kérésem számára parancs. Bólintott eggyet majd mind a ketten mentünk az utunkra.
folyt köv Lina kifőzdéje
|
Az a lány kiszabadult a karjaim közül és lezuhant 1 földre. Nem tudom mi lehet velem de 1 percre megijedtem hogy baja esik. Leszáltam a földre hogy közelebbről is megnézzem de akkor már ott volt mellette az a másik lány. Letérdelt mellé és valamit adott neki. Valami oknál fogva magam sem tudom mi de oda akartam menni. Mikor elindultam a másik lány bevitte őt a tengerbe. Nem is hittm a szememnek de mindketten sellővé váltak. Lehetséges az ilyen? Azt szépen lassan eltűntek a mélyben.
Aztán azon kapom magam hogy valaki belevág a karomba és mikor oldalra néztem Keichi volt. Faggatott hogy arról a csókról, ami igazából fantasztikus volt.. nem is tudom mi lelt engem valahogy most Keichi se volt olyan bosszantó mint eddig szokott lenni. De próbáltam azt játszani hogy idegesít engem.
- Csak azért csókoltam hogy eltudjam venni a lelkét de nem sikerült.. különben is mi közöd hozzá?- Remélem jól játszottam a szerepem és mostmár békén hagy.
- Na menjünk haza az este végetért ideje aludni egyett.
|
Egy csodálatos dolognak lehettem szemtanúja az imént. Nem csak, hogy láthattam ahogy a sellő lány emberré változik, de azt is volt szerencsém látni ahogy egy félvér akinek semmi köze a sellőkhöz uszonyt növeszt. Hihetetlen volt. Alig hittem el, és ahogy láttam Kano is ugyan így volt ezzel. Lassan elő jöttem a sziklák mögül amikor eltüntek a lányok a habokban és Kanohoz létem.
-Még ha a lelkét nem is tudtad elvenni egy csókot azért loptál tőle.- bokszolok a kezébe, hogy végre észervegyen. Nem vagyunk valami jóban de egy percet sem hagyok ki abból, hogy húzhassam az agyát.
-Na és milyen volt?- kérdeztem, de Kano teljesen el volt varázsolva.
|
Lilyt valahogy olyan furának raláltam. Szemei elárulták nekem, hogy gondolatban teljesen máshol jár. Aquatikum határait súroltuk ahonnan csodálatos kilátás nyílt a sellők királyságára. Csodálatos élőhelyünkből csak ennyit tudtam mutatni Lilynek. Az idő sürgetett ugyan is nem tudtam pontosan mikor fog visszaváltozni emberré. Még soha nem próbáltam ki ezt a módszert senkin. Lily út közben megköszönte a segítségem és egy halovány mosollyal füszerete azt. Nem sokkal késöbb elértük a zátonyokkal szegélyezett öblöt.
-Minden rendben. Km-re vagyunk onnan ahol a víz alá buktunk. Itt biztos nem taálnak ránk. Innen visszamehetünk a lépcsőházba.- mosolyogtam Lilyre.
|
Feküdtem a földön mozdulni se bírtam. Csak abban reménykedtem hogy Norie még a férfi előtt érjen ide hozzám. Aztán egyszer csak megpillantottam 1 arcot homályosan láttam így nem tudtam kivenni ki az. De aztán megszólalt akkor jöttem rá hogy ő Norie. Megkönnyebültem. Valamit a kezembe adott hogy egyem meg. Nem láttam tisztán hogy mi az de rábíztam magam így megettem. Hallottam hogy valami a földre érkezett. Oda szegeztem a tekintetem és láttam hogy az a férfi az, nagyon megijedtem. De Norie a megemelt és behúzott a vízbe. Nem tudtam elképzelni mit akar, de amikor a víz belepte az egész testem rájöttem mi ez az egész. Sose éreztem még ilyet mintha a víz meg én eggyé válnánk. Aztán észrevettem hogy lábaim helyén uszonyok kacsintanak vissza rám. Nem értettem mi ez az egész így kérdően néztem Noriera aki mindent elmagyarázott nekem. A férfi csak nézett minket szeme kikerekedett. De onnan már semmit nem tud tenni. Megkönnyebbültem és követtem Noriet a végtelen mélységbe. Mindigis megakartam nézni hol élhetnek a sellők de sajnos most a figyelmemet teljesen elvette az a férfi. Nem tudom miért de egész úton csak rá gondoltam.. Valami különlegeset éreztem benne.. És mikor megcsókolt cseppetse éreztem gonosznak inkább gyengédnek? De lehet hogy ez csak 1 trükk volt? És mitörténhetett velem? A gondolatok csak úgy kavarogtak a fejemben aztán odaszóltam Norienak.
- Köszönöm! - néztem rá fáradt tekintettel és 1 halvány mosolyt is kierőszakoltam magamból.
|
Nem bírtam tovább tétlenül ülni és nézni ahogy Lily egy maga küzd meg az ellenséggel. Vetettem egy pillantást a hátam mögés és örömmel láttam, hogy a nap első sugarai már felcsillanak a horizonton, ami számomra a lábakat jelenti. Nem is haboztam tovább. A vízbe ugrottam és sietve a part felé úsztam. Már majdnem elértem a partot amikor megláttam, hogy Lily a földre zuhan és utolsó lélegzetével még segítséget kér tőlem. A fejem kavargott. Hírtelen fogalmam sem volt, hogy mit tehetnék, aztán eszembe jutott egy megoldás. Számunkra az egyetlen. Mielött teljesen kievickéltem volna a partra letörtem az egyik pikkelyem. Csak ez után húztam uszonyom a partra, hogy azán a homok puha érzésére egy újabb vízcseppekkel övezett spirálban visszakaphassam a lábaim. Eszeveszett rohanásba kezdtem és szinte orra buktam úgy fékeztem le magam Lily mellé. Fejét az ölembe húztam és enyhén megpaskoltam az arcát majd így szóltam:
-Kérlek rágd ezt össze amennyire tudod majd nyeld le.- adtam a kezébe az egyik pikkelyem. Fáradt tekintetében is láttam még a csodálkozást, de nem volt mit tenni.
-Csak csináld kérlek.- lassan bevette a szájába és elkezdte rágni. Mikor végzett nagy nehezen le is nyelte. Közben a férfi is leszáéét a földre és enyre közeledett felénk. De már hiába jött felénk. Már nem tehet semmit. Lily hóna alá nyúltam és a vízbe húztam őt. A tervem bevált. Ahogy Lily egész teste a vízbe került lábai helyét átvette egy uszony ahogy az enyémet is.
-Nos azt hiszem itt a vége. jobb lesz ha más préda után nézel.- mondam a férfinek közben előjöttek Lily kopoltyúi. A férfi szemei hatalmasra nyíltak a látványtól. Nem volt tovább maradásunk. Lehúztam barátnőmet a víz alá és kértem , hogy kövessen. Amikor azonban értetlenül nézett rám adtam neki egy gyors magyarázatot, hiszen amíg nem érünk Aquqtikumba nem leszünk teljes biztonságba.
-Ez a pikkely különös hatással van a többi mágikus lényre. Egy időre, úgy 3-4 órára te magad is sellővé váltál. Így most el tudunk menekülni.- mosolyogtam rá.
|
Láttam hogy az a férfi felém repül és szorosan meg ragadott. Próbáltam kiszabadítani magam a kezei közül de túl erősen szorított védtelen lettem. A szemembe nézett és valamit magyarázott a csókról nem igazán értettem mert még mindig próbáltam kiszabadítani magam. A férfi közelebb hajolt hozzám és megcsókolt. Nagyon furcsán éreztem magam olyan volt mintha a lelkem elakarná hagyni a testem. De aztán valami oknál fogva mégse valami meggátolta. De ezek után nagyon gyengének éreztem magam mintha leszívták volna az energiámat. Aztán csak arra lettem figyelmes hogy a férfi dühében elordítja magát itt volt az alkalom hogy kiszabaduljak a karmai közül. Ellöktem magamtól utána csak azt vettem észre hogy zuhanok a földre. Nem tudom mi lehet velem de nagyon erötlenek éreztem magam. Nagyon fájdalma földetérés volt. ott ültem a földön ne bírtam mozdulni az erőm teljesen elhagyott. Oda szóltam Norienak.
- Norie segíts kér..kér.. több hang már kisejött a számon.. Összezuhantam a földön és csak feküdtem..
|
A továbbiakban már figyelmen kívűl hagyott engem. Én is minden figyelmem arra a kettőre szegeztem. Amit aztán láttam az már számomra is hihetetlen volt. Nem tudta elszívni a lány lelkét. Vajon miért. Közben a sellő lány sem maradt tétlen. Visszaugrott a vízbe és a part felé közelített. Csak nem akar megint kijönni a partra? kérdésemre a felkelő nap első sugarai adtak választ. Már értem. Szóval megint ember lehet. Érdekes, még soha nem láttam ahogy egy sellő emberré változik. Kíváncsian haladtam közelebb a lányhoz és, hogy ne vegyen észre elrejtőztem néhány szikla mögött.
|
Micsoda? nem hiszek a szememnek.. lehetséges.. ez tényleg lehetséges.. A lány szárnyai átalakultak feketévé a szeme izzott és a vére. Egy pillanatra olyan démoninak éreztem a lányt. Hisz ez lehetetlen ez a lány 1 félvér. Teljes démon nem lehet azt megéreztem volna. És a mozdulatai is kecsesebbek mint 1 démoné. Igazán különleges lány lehet. Micsoda szerencsém van hogy egy ilyet fogtam. Az a tűzgömb igazán erős volt amit felém dobott de még se olyan erős hogy ne tudjam kivédeni. Látszik rajta hogy ezt a képességét nem igazán szokta használni. Mikor belenéztem a szemébe teljesen megbabonázott próbálta kamatoztatni rajtam a nimfa tudományát de képzeltt démon vagyok kitudom védni. De még is van benne valami ami megragadott. Közelebb repültem hozzá és átkaroltam a derekát a két kezemmel jó szorossan hogy mozdulni se tudjon. Aztán a szemébe néztem és így szóltam.
-Ez lesz életed legjobb csókja és egyben az utolsó is.- 1 csókkal fogom kiszippantani a lelkét is így legalább megízlelhetem 1 nimfa csókját. Próbált kapálózni de a karjaimban semmit nem tehetett. közelebb hajoltam hozzá a szemében lehetet látni a Düht ami még gyönyörűbbé tette. aztán az ajkam az ajkára helyeztem és megcsókoltam. Valami nincs rendben. Nem érzem a lelkét hogy hátáramolna a testembe. Hosszan csókoltam a lányt de semmi változás nem történt.
- Hát ez meg hogy lehet?- Kiáltottam fel. A lelkét nem tudtam elvenni. Ilyen még sose történt velem azelőtt.
|
[26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés